Ne ítélkezz! - 5. rész

Sziasztok!

Hosszú kihagyás után, de meghoztam a következő részt. Egyébként úgy tervezem, hogy ezen kívül 3-4 rész lesz még, mivel nem szeretném sokáig nyújtani a történetet.

Sajnos ez a fejezet, kicsit rövidke lett, de gondoltam adok némi életjelet magamról, hogy tudjátok, nem tűntem el végleg. :)

Jó olvasást! Puszi: Vicky11

Daniella egész nap azon töprengett, hogy mi lenne a legjobb döntés, amit hozhat. Tudta, hogy emiatt a kapcsolat miatt mindketten hatalmas bajba kerülhetnek. Márk elvesztheti az állását, és az egész karrierje veszélyben forog. Hónapok óta arra vágyott, hogy Márkkal lehessen, most mégis sokkal bonyolultabbnak tűnt minden. Hiába tudta, hogy a férfi is szereti őt, nem akart mindent kockára tenni, főleg mivel Márk nagyobb büntetést kapna.

Tíz perc, gondolta, és újra kettesben lesznek. Remélte, hogy lesz annyi ereje, hogy megmondja a férfinek, véget kell vetniük ennek a kapcsolatnak.

Mielőtt elindult, megbizonyosodott róla, hogy szobatársai már alszanak, majd halkan végigosont a folyosón. Márk már a kertben várta hatalmas mosollyal az arcán. Mikor Daniella odaért hozzá, meg akarta csókolni, ám a lány elfordította a fejét.

- Történet valami? - kérdezte aggódva, mert észrevette, hogy a lány kerüli a pillantását is. – Tettem valami rosszat?

- Nem, nem erről van szó. Csak beszélnünk kell. – Próbálta összeszedni a gondolatait, ám nehezen bírta megállni, hogy ne omoljon azonnal a férfi karjaiba.

- Rendben. Miről szeretnél beszélni? – Feszültsége nem csillapodott, egy rossz érzés kerítette hatalmába.

Laura néhány lépéssel eltávolodott a férfitől, és úgy kezdett el beszélni.

- Ami tegnap történt, nagy hiba volt. Nem szabadott volna így lennie. Úgy gondolom, mindkettőnknek jobb lenne, ha csak tanár – diák kapcsolat maradna közöttünk.

Márk megdöbbenve hallgatta, amit Daniella mond, nem akarta elhinni, hogy tényleg ezt mondta.

- Ez nem mondhatod komolyan! Azt mondtad, hogy szeretsz! Együtt mindent meg tudunk oldani! – Márk hevesen magához ölelte a lányt, hogy szavait nyomatékosítsa, ám ő eltolta magától.

- Sokkal jobb lesz így… - mondta, majd elindult vissza az épületbe, miközben már patakokban folytak a könnyei.

- Daniella… Kérlek… Szeretlek…

- Sajnálom… - szólt még vissza Daniella, ám tudta, ha megfordulna, nem tudná otthagyni a férfit, ezért beszaladt a hotelba, ám ahelyett, hogy visszament volt a szobába, az üres aula felé indult, és reménykedett benn, hogy Márk nem követi.

Egyedül akart lenni a fájdalmával, és a bűntudatával. Tudta, hogy nagyon megbántotta a férfit, és arra is csak halvány esélyt látott, hogy valaha is megbocsájt neki. Az esze azt mondta neki, hogy helyes döntést hozott, ám a sajgó szíve az ellenkezőjét súgta.