Ne ítélkezz! - 2. rész

Elkeseredetten és szótlanul ült egész úton, a szíve mélyén mégis örült Márk jelenlétének. Még magának sem merte beismerni, de jobban érezte magát, ha a férfi a közelében volt, még úgy is, hogy nem mutathatta ki az érzéseit.

Hirtelen másik tanára jelent meg abban a kocsiban, ahol a diákok nagy része utazott.

- Gyerekek, egy kis programváltozás történet. Amint megérkezünk a szállodába, mindenki elfoglalhatja majd a számára kijelölt szobát. Viszont csak fél órátok lesz a csomagolásra, mivel a barlanghoz csak idegenvezetővel lehet felmenni, aki csak ma ér rá. Tíz perc múlva leszállunk, és addig szeretném elmondani a szobabeosztást. – A tanárnő sorolni kezdte a szobaszámokat és a neveket, majd legutoljára Daniellához fordult. – Nagyon sajnálom, de sajnos te egyedül leszel, mivel a másik lány lemondta az utat. Egyébként a szobád a tizenegyes, közvetlenül a tanár úré mellett. Ha valamire szükséged lesz, biztos szólhatsz neki is.

Daniella nem bírt megszólalni a meglepettségtől, és azon töprengett, miért esküdtek össze ellene az égiek. Tény, hogy szerette a férfit a közelében tudni, még jobban örült volna annak, ha egy távolabbi szobába kerül. Már előre látta, hogy egész végig csak az fog a fejében járni, hogy csak egy fal választja el a szeretett férfitől, mégsem tehet semmit. Arra nem is emlékezett, hogy hogyan szállt le a vonatról, és jutott el a szobájáig – ahova a legszívesebben bezárkózott volna – csak arra lett figyelmes, hogy egyik osztálytársa kopogtat az ajtón.

- Daniella, nem jössz? Két perc és indulunk.

Mire a lány leért az aulába, már az egész csoport indulásra készen állt az idegenvezetővel együtt. És amint elindultak, a nő elkezdett mesélni a park és a barlang történetéről, és be nem állt a szája egészen addig, míg fel nem értek. Az út csak körülbelül félórás volt, a csapat mégis lihegve ért el a barlanghoz, ahol a kísérőjük újabb történetbe fogott. Daniella már nagyon unta ezt, ezért úgy döntött, hogy körülnéz inkább a barlangban, ami inkább hasonlított sziklarepedéshez, mint barlanghoz. Bent sötét volt, alig lehetett valamit látni, csak egy kevéske fény szűrődött be ahhoz a részhez, ahova a lány ment. Távol akart lenni mindenkitől, de különösen Márktól. Nagyon hosszú lesz ez a pár nap, gondolta, ám ekkor beleüközött valakibe.

- Elnézést, nem vettem észre, hogy… - Daniellában benn akadt a szó, amikor felnézett, és meglátta, hogy ki áll előtte.

- Semmi gond, Daniella. Én voltam figyelmetlen. – Márk érezte, hogy valami nincs rendben, mivel arra vágyott, hogy megcsókolja a lányt.

Egy ideig csak álltak, és próbáltak egymás szeméből kiolvasni valamit. Egyikük sem tudta, mi fog következni, de érezték a feszültséget. Márk kereste a szavakat, amellyel végre elmehet a lány közeléből, ám nem találta. Gondolatai csak Daniella szépsége körül jártak. A gyönyörű, igéző szemei és a csábító ajkai körül. Márk tudta, hogy még csak gondolnia sem szabad erre, hiszen a tanítványáról van szó. Ám nem bírt ellenállni a kísértésnek. Ajkait finoman Danielláéhoz érintette. A lány először meglepettséget érzett, ami hamar átadta helyét a vágynak. Márk gyengéden csókolta meg, amitől ő majd elolvadt a karjai között. Amikor Márk egy pillanatra hátrébb húzódott, hogy Daniella szemébe nézhessen, meglepődött, hogy a saját érzéseit látja visszatükröződni.

- Kovács tanár úr? – süvített bele hirtelen a néma csendbe az idegenvezető hangja, mire Daniella hirtelen hátrálni kezdett Márk karjai közül, majd kiszaladt a barlangból. Még hallotta, amint az idegenvezető közli, hogy már nagyon aggódott amiatt, hogy a tanár úr eltévedt a barlangban, és már vissza kell indulniuk.

Ám azt, hogy mi történt ezután Daniella nem várta meg, hanem elindult vissza a szállodába. Nem érdekelte, hogy mit fognak szólni a barátai vagy a tanárnője, csak távolt akart kerülni Márktól. Nem értette, mi volt ez az egész, miért csókolta meg a férfi. Össze volt zavarodva, és nem talált semmi értelmes magyarázatot a férfi viselkedésére. Az teljes képtelenség, hogy Márk bármit is érezzen irántam, gondolta magában a lány, és közben visszaért a szállodához. A szobájához érve magára zárta az ajtót, és nagyon örült annak, hogy nem kell senkivel sem megosztoznia rajta. Viszont a magány sem oldott meg a problémáját. Hiába töprengett órákon át, mindig csak arra a megállapításra jutott, hogy a férfi biztos csak véletlenül csókolta meg, a pillanat hevében, és közben nem is érzett semmit.

- Felesleg hiú ábrándokat szőnöm – mondta magának Daniella fennhangon, és úgy döntött, hogy a friss levegő jót tenne neki, ezért felvette a köntösét, kilépett a folyosóra, majd a terasz felé indult.